A "két csepp" (39. fejezet)

"Nem tudtam hazudni pont a szemeibe, vagy csak egy felelőtlen ígéretet tettem?"

*Egy év múlva*

-Akkor, még egyszer, és mehettek!- ösztönöztem a földön lihegő négy lányt egy utolsó próbára a hifi mellől. Készségesen tápászkodtak fel a padlóról, néhol segítve egymást, majd egy pillanatnyi gondolatmenet után újult erővel álltak be a kezdőpózba. Míg vakon kerestem a zenét, még látszódott, ahogy szuszogtak, mellkasuk haloványan fel-le mozgott. A néma csendből hirtelen előtörő, harsány zene töltötte be a tükrökkel teli termet percekig. A lányok a fáradtság ellenére is kitettek magukért, tökéletesen adták elő a rájuk szabott táncot. Egész kreatív lett, teli ötletes mozdulatokkal… Nem fényezném magam, de öröm volt nézni pár hetes munkám gyümölcsét. A lányok is rengeteget fejlődtek, mára már talán tökéletesre csiszoltam őket. Készen állnak a holnapi fellépésre! Dinamikus táncuk mint mindig, most is kicsalt belőlem egy elégedett mosolyt. Fogaimat leginkább akkor villantottam meg, mikor a „kedvenc diákom” részei következtek. Ahogy elől mozgott, tátogott a zenére, ahogy a benti fény csak is őt ragyogta be… Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ő a legszebb! Bár elég erős mezőny, és valószínűleg minden férfi az ő barátnőjét látja a legkülönlegesebbnek a „rózsaszínködön” keresztül. Talán a többi diák nem tartja fairnek, hogy az egyik taggal egy párt alkotunk, ezáltal talán párszor kivételezek is vele… Párszor? Majdnem mindig! Tagadhatatlanul látszik rajtuk, hogy zavarja őket a dolog, de észrevételem szerint szeretnek velem dolgozni. Nem vitás, hogy szuper kis csapatot alkotnak így négyen! Talán még percek múltán is elbűvölten meredtem rájuk, mire meglepett tekinteteik végre visszatérítettek a földre. Most idiótának nézhetnek, de minden alkalommal eljátszuk ezt…-Rendben lányok! Szerintem teljesen készen álltok a holnapra! Aludjatok jól!- léptem összepakolandó cuccaimhoz egy kedves mosolyt intézve a terem közepén állóknak. Az összes szinte egyszerre szusszant fel, ahogy táskáikért tették meg azt a pár métert közöttük és a fal között. Mindegyik szélsebesen távozott a teremből (az öltözőbe sietve), az ajtón kilépve hatalmasat köszönve. Egyedül MinGi várt meg, aki kimért lépésekkel termett mellettem, apró mosollyal arcán vizslatva cselekedeteimet. Még javában a pakolászásban vettem észre a mellettem ácsorgó barátnőmet, akire egy hatalmas vigyort engedtem, mikor egy pillantást loptam tőle.-Izgatott vagy?- kérdeztem hasonló érzésekkel.
-Ma este jelenik meg az első videóklipünk… mit gondolsz?- kevert mosolyába némi cinizmust, akkorra már tényleg eluralkodott az előtte még csak nyomokban látszó feszültség.
-És én kurva büszke vagyok rád!- hagytam fel egy másodpercre cselekvéseimmel, míg a vállánál fogva magamhoz rántottam, és egy apró puszit nyomtam homlokára. Halványan kuncogott miután eleresztettem, majd én tovább folytattam a még hosszasnak tűnő pakolászást.-MinGi!-szólítottam meg pár másodperc elteltével.
-Huh?- szegeztem arcomra szemeit jelezve, hogy csakis rám figyel.
-Feljöhetnél este hozzám!- támaszkodtam meg az asztalon, merész tekintetem a lányéba vájva.
-Ma Yuranál alszunk… megünnepeljük a debütálásunkat.- húzta a szája egyik szélét, de a mondat végére valahogy a másik is mellé csúszott.
-Fontos lenne!- vetettem be az általa jól ismert kiskutya szemeket, bár talán nálam nem annyira hatásos.
-Van fontosabb az első MV-nk megjelenésénél?- nevetett fel, mintha ez alap dolog lenne. Szúrós szavai a szívemig értek… Értem, hogy talán ez élete legjobb napja, de ha nem felejtette volna el: van egy pasija is!
-Van! Az, hogy fel gyere!- szálltam bele a vigyorgásba, mintha versenyt űznénk belőle.
-HoSeok… Mondtam már, hogy egy dugás nem ér fel a világ minden dolgával.- vetette rám a szokásos unott tekintetét.
-De attól, még feljöhetnél, például… előtte…- nyavalyogtam egyetlen beleegyező szóra várva, az jelentette számomra a mindent akkor.
-Majd meglátom! Szia!- búcsúzásképp egy ócska puszit nyomott arcomra, majd tipegésszerű mozdulatokkal hagyott magamra. Én „igent” vártam, mégis csak egy „talánt” kaptam… Csalódottan folytattam elkezdett cselekvésem, mindvégig az este felé terelve gondolataimat. Akkor most mire készüljek? Ez a „majd meglátom” csupán azt a célt szolgálta, hogy lerázzon, és majd behazudik nekem valami olyat, hogy sok dolga volt, vagy tényleg fontolóra veszi? Mindenesetre bölcs lenne mégis készülnöm, hátha az Isten is megáld… Izgulnom kéne?

Taehyung szemszögéből:

-Rendben! Máris indulok…- tettem le a kagylót egy füligérő vigyorral, ami keresztezte paradicsomig vörösült arcom. Ezzel egy időben hallottam meg a zár kattogását, és már nyílt is az ajtó, a küszöbön egy zaklatott HoSeok jelent meg.-Pont jókor!- jegyeztem meg pontos érkezését továbbra is mosolyogva, kezeimmel közben hátitáskámba pakolászva.
-Miért?- köpött felém kissé faragatlanul egy dühös szót.
-Épp indulok MinGihez.- még undok hangvétele sem tudta kiölni a belőlem áramló jókedvet.
-Szuper!- vágódott le a díványra kedvtelen megnyilvánulása után.-Nem fura, hogy mindkettőnk barátnőjét MinGinek hívják?- ugrottak össze szemöldökei, miközben a semmibe bámulva tette fel érdekes kérdését.
-Nem fura, hogy mindkettőnk kapcsolata a halálból éledt újjá?- léptem összekészülődve az ajtóhoz.-Na, ügyes légy este! Reggel jövök.- Hagytam a lakásban utolsó üzenetet, majd megállíthatatlanul iramodtam meg barátnőm háza felé a lépcsőházból is kiérve. Válaszolni esélye sem volt… nem mintha nagyon akart volna. Gondolom csak egy vak bólintással akarta tudtomra adni, hogy egyáltalán meghallotta.

*Másnap reggel*

Mámor és Bűvölet társáságában léptem át átrendezett lakásunk küszöbét. Nem is vártam mást… Szétszórt virágszirmok, ezernyi apró teamécses, bennük úszott az elolvadt viasz, közepükön az elszenesedett kanóc rítt ki. Széles mosollyal tekintettem körül a romantikus szobán, szinte minden egyes részletre ügyet fordítva.
-Megjöttem!- kiáltottam a gerlepárnak, ám válasz nem jött… Lehetséges, hogy még nem ébredtek fel? Esetleg már a reggelt is egy étteremben ünneplik? Sejtelmes léptekkel araszoltam lakótársam lakrészéhez, majd a lehető leghalkabban (úgy, hogy még az ajtó se nyikorogjon) nyitottam be a szobába, fejem csak annyira dugtam be, hogy rálátást nyerhessek a szoba tartalmára. Nagy meglepődésemre csak egy érintetlen ágy ácsorgott magányosan, teli hintve megannyi vörös szirommal, az éjjeli szekrényen is pár kialudt gyertya hevert. Elképzelhető, hogy a kanapén csinálták? Ne is gondolj ilyesmire Tae! Lehet most kihagyták a szexet… Azért a biztonság kedvéért kitisztítom a dívány huzatát. Ötletek ködszerű halmaza lepte el elmém, miközben a telefonom kihorgászva zsebemből, kerestem ki HoSeok telefonszámát. Rákattintva nevére emeltem fülemhez a készülékem, de egy süketítő sípolás után rájöttem, hogy én most nem fogok vele beszélni.-Kikapcsolva…- morogtam magamba, mialatt a másik lehetőséget kerestem. Min! Remélem, nem követi párja példáját. Akkor már a baloldali hallószervemhez emeltem a kütyüt, hiszen a másik még mindig sípolt… Nagy fellélegzés volt, mikor meghallottam ép fülemmel az első csöngést, utána már türelmesen vártam, míg a tárcsázott beleszól a másik oldalról.
-Szia?- hallottam meg pár másodperc múltán a várt magas hangot.
-Min!- szökött rám egy elégedett mosoly.-Mondd, hol vagytok?- érdeklődtem hollétük felől, továbbra is égig gördülő szájjal, lábaim a nappali felé térítettek vissza.
-Hát én most a barátnőmnél, miért?- kérdezett vissza értetlenül, nem értette kérdésem, akkor már én se…
-HoSeok?- ingáztak szemeim a szoba minden pontján, miközben elmémben pillanatnyi zavar lépett fel. Íriszeim útja a dohányzóasztalon ért véget, ahol valami érdekesen akadt meg tekintetem. Úgy tűnik mégsem vizsgáltam át a nappalit olyan figyelmesen… Lélegzet visszafojtva bicegtem az asztalhoz, mialatt a lány mondta fülembe információit.
-Tegnapi próba óta nem láttam… Megmondanád neki, hogy sajnálom, amiért tegnap nem tudtam felmenni?- maradt meg a nyugodt hangvétele, de ha látná, amit én biztos a haja bánná! Ezalatt ujjaim közé fontam az addig asztalon heverő ósdi dobozkát, de mielőtt felnyitottam volna egy hatalmasat nyeltem… Pillanatok alatt összeszedtem minden erőm, és óvatosan hajtottam fel fedelét.-Minden rendben?- figyelt fel oktalan csendemre. Számára még az volt…
-Persze… Minden rendben! Bocsi, hogy zavartalak…- csúsztattam ki szorításomból telefonom (ugyanis csak a vállammal tudtam tartani a készüléket), majd amilyen hamar csak lehetett szakítottam meg a hívást. Kidülledt szemekkel bámultam a vakítóan ragyogó gyűrűt, ami két vörös párnácska közé volt csúsztatva. Közepét két csepp díszítette, egy fehér és egy királykék drágakő. Nagy áhítattal figyeltem az ékszert, ujjaimat a tartója sima felületén simítottam végig jó párszor idegességemben. Már a dobozka is antik darab volt… Bordó szín, piszkosaranyban virító díszítések… Nekem talán kicsit túl régies, de egész hangulatos és romantikus, egy leánykéréshez nagyon illik. Fedele alatt még egy kis üzenet is rejlett… Istenem, Min! Ha tudnád mit szalasztottál el!

Mindegy… a kezét talán ma este, holnap, esetleg évek múlva is megkérheti… egyszóval: bármikor. Bár az egész HoSeokon, az indulatos lakótársamon múlik… De hol lehet? Abban a pillanatban leginkább csak remélni tudtam, hogy a bánatát keserű italba fojtotta, legrosszabb esetben is csak részegen feküdhet az egyik árokban. De legalább biztosítva lett volna helye, és csak egy csalódás vezérelte lerészegedést, másnaposságot kéne túlélnünk. Minden reményem ebben volt, imádkoztam, csakhogy ne ott legyen, ahol gondoltam, hogy van… Remélem nem tett meggondolatlan dolgot... Ha csak egyszer visszaforgathatnám a szárnyas idő végtelen kerekét!