Hóvihar (21. fejezet) +18

"-Jó…- adtam be a derekam, mert rájöttem, hogy nincs jobb választásom.-És mit csináljunk?- tükröződött az unottság a kérdésemben.

-Van pár ötletem!- ravaszodott el mosolya, majd ujjával csücsörítő szája felé mutogatott. Mért tudtam, hogy ez lesz?" 

Nem is tudom ki csodálkozott jobban következő tettemen, ő vagy én? Egy apró puszit nyomva szájára unottan húzódtam vissza saját helyemre, majd tekintetem a képernyőre szegeztem. Igazából fogalmam sincs mért csináltam… Remélem kielégítettem ezzel a semmit érő (de annál többet jelenthető) puszival. Szerintem nem nagyon számított erre, gondolom azt hitte, hogy csak duzzogva ellentmondok kérésének.

-Örüljél!- mormogtam orrom alá karba tett kézzel.

-Örülök… de még jobban örülnék, ha máshova is kapnék!- mászott felém meglepő magabiztossággal egy kaján vigyort magára húzva. Ahogy egyre közeledett én úgy távoldtam, de be kellett látnom, hogy én se tudok a világvégéig menni. Sőt már a kanapé végén megtorpantam, ezért hanyatt dőltem, de HoSeok továbbra is követett. És csak egyre és egyre közelebb került a végül megszüntetve minden maradék távolságot csapott le vadul ajkaimra. Puha párnáit lágyan mozgatta az enyéimen, nyelve sokkal inkább a számban barangolt. Talán meglepő, de ezt már nem elleneztem. Körmeimet lágyan végig simítottam hátán, majd ujjaimat összekulcsoltam a nyaka körül.

 Ahogy birtokba vette ajkaimat… nem tudtam ellenállni neki tovább! Határozottsága és szenvedélyessége megbabonáz egyszerűen… Nyelveink heves táncot kezdtek járni, majd miután elszakadtunk volna, ráharapott alsó ajkamra. A nyakamnál folytatta, amire apró csókokat lehelt. Karjaim nyaka köré kulcsoltam, majd erősen a hajába markoltam. Fogalmam sincs mért csinálom… Fiúval is már elég régen voltam… Nem értem magam! De HoSeok elveszi a maradék eszem is. De ennyire?

-Kívánlak!- nyögte fülembe egy halk sóhajjal. Ettől csak még jobban beindulok… Jung HoSeok az őrületbe kergetsz!-Te akarod?- vált el tőlem, hogy szemembe nézhessen. A félhomály uralkodott a szobában, csak a halk Tv fénye ragyogta be zihált arcát.

-Aha…- suttogtam át se gondolva a dolgot, csak úgy egyből rávágtam. Minden akaraterőmet elvette, már olyan vagyok, mint egy ösztönök irányította vadállat, aki csak a libidó rabja. Eluralkodott rajtam valamiféle megmagyarázhatatlan érzés, ki sem tudom fejezni szavakkal… Már magam se ismerek magamra. Még sose vágytam ennyire egy fiúra…

-Biztos?- kérdezett rá ismét, hogy biztosra mehessen. Még közelebb hajolt, de nem csókolt meg.

-Biztos!- nyögtem fel érintése hiányában. Kínzó, hogy itt van tőlem pár centire és csak csókjára várok. Itt lihegtem alatta mézes ajkaira epedezve, mint egy már ezer éve érintetlen, kiéhezett fenevad. Már csak az volt őrjítőbb, mikor hüvelykujjával végig simított remegő számon. Az őrületbe kerget ezzel! Sokáig meredt már-már nedves szemeimbe, majd váratlanul eltávolodott tőlem. Csalódottan kaptam tekintetem kezére és megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy csak a díszpárnákat rakta le a szőnyegre, hogy több helyünk legyen. Ezután kifordult mellém és azzal a mozdulattal magára is rántott, most én voltam felül. Szorosan hozzásimultam a csak egy alsónemű fedte testéhez, majd véget vetve kínzásomnak tapadtam duzzadt párnáira. Már sokkal vadabban és szenvedélyesebben csókolt. Nyelveink olyan heves táncot jártak, mint a kinti hópelyhek egymással. Kicsit feljebb húzott így megérezhettem az alsónadrágjában dudorodó férfiasságát. A párnák odébb tétele után az én ruháim következtek. Erősen markolt rá pólómra és el sem tolt rá csípőjére, hogy felülhessen, úgy rántotta le rólam a feleslegessé vált ruhadarabom. Meg se engedve, hogy élvezze az elé táruló látványt fonódtam forró testéhez csókokat hintve nyakára, majd lassan áttértem az egyik fülére. Lángolok! A lelkem, a testem, mindenem… Vágyom rá! Rakoncátlan ujjaival a hátamon végig sétált, majd a melltartóm csatját kezdte birizgálni. Ekkor valami fura érzés hasított belém… Még nem sok fiú látott meztelenül… Lehet, kicsit szégyenlős vagyok. Megálltam, lefagytam.

-Mi a baj?- érezte meg zavarodottságom.

-Semmi…- súgtam fülébe megrázva fejem.

-Még leállíthatsz!- nézett mélyen íriszeimbe. Én nem tudom leállítani magam, hogy tudnám őt? Kezeit keresve csúsztattam őket a hátamra jelezve, hogy folytassa csak. Próbáltam bizonyítani, hogy én tényleg akarom őt, de tényleg kívánom! Nemsokára meg is szabadított a kissé szorító fehérneműmtől jó messze dobva azt. Továbbra is hozzásimultam így csak egy másodpercre pillanthatta meg fedetlen melleimet. Hosszas idő után lassan csúsztatta ki lábait alólam, hogy hátamra fektethessen. Már nem tudtam mit kezdeni, csak tűrtem, ahogy csókokat szór meztelen felsőtestemre. Egyre csak lejjebb haladt végül elért hasam aljáig, ahol megragadta a nadrágomat és szinte fel se foghattam mi történik már a helyiség másik részében volt a ruhadarabom. Csak egy tangában feküdtem alatta várva, hogy történjen valami. Ismét meglepetésszerűen ért, mikor hideg ujjai az egyetlen engem fedő anyag alá vándoroltak, de nem húzta le rólam… Először két ujjával hatolt be, mire egy nagyot felnyögtem. Vigyorogva fürkészte szemeivel lihegő arcom, majd a harmadik ujját is behelyezte a többihez. Már akkor potyogtak a könnyeim a gyönyörtől… mi lesz még? Nem is sokára kihúzta őket és folytatva vetkőztetésemet rántotta le rólam a végső ruhadarabom is és így már teljesen meztelenül feküdtem előtte. Mivel az ő testét már csak egy alsónadrág fedte, az is hamar lekerült róla valahogyan a szoba másik felébe keveredve, így rálátásom nyílt méretes férfiasságára. Kissé pihegve hajolt ismét fejem fölé, mintha még egyszer megkérdezné, hogy akarom-e, de egy hang nem jött ki tátott száján. Talán tőlem várt egy meggondolt szót, de mégis miért? Lehet, ő nem akarja?

-Van óvszered?- tettem fel talán egy olyan kérdést, amire nem egészen számított. Lehet nem lepte meg, de nem erre várt. Szó nélkül hajolt a kanapé mögött heverő táskájához és hosszasan kutakodni kezdett benne. Gyors, de valahogy mégis lassú keresgélés után tért vissza egy kotonnal, majd eltávolítva a fóliát görgette fel farkára a gumit. Én ez idő alatt csak figyeltem várva a további eseményekre, amik nem is sokára folytatódtak. Szétterpesztve nemiszervem takaró lábaimat férkőzött combjaim közé. Még egy utolsó „már nincs visszaút” tekintetet vetve felém hajolt egyre és egyre közelebb. Itt a pillanat… Máris lecsapva ajkaimra éreztem meg magamban rögtön. Elég hangosan nyögtem bele szájába, kicsit elfojtott volt, de nem bírtam visszatartani. El is kezdte nyakam kényeztetését is egy kis idő után apró csókokat hintve perzselő bőrömre és szinte ezzel egy időben el is kezdett bennem mozogni.-Cshodálatosh vhaagy!- lihegte két tüzes puszi között. Ujjaimat hajába csúsztatva markoltam bele, a könny zuhatagtól ki se láttam szinte, csak úgy gyülekeztek szemeimben, mint a fecskék nyár végén. Az egész olyan, mint a kinti hóvihar vad, heves, de meghitt és jó átélni. Nem bírom tovább… el kell mennem! Nyögéseim egyre hangosabban akartak hallatszódni, de minél inkább elfojtásukra törekedtem. Alsó ajkam is beharaptam, de nem bírtam vissza tartani. Egyre erősebbeket kezdett döfni, majd elért a ponthoz, ahol a gyönyörbe jutatott. Már igazán nem tudom magamban tartani… Hamar majdhogynem felordítottam nem gondolva a szomszédokra. Erre betapasztotta a számat ajkaival, mintha csak csitítgatni akart volna, de később ő is követve példám együtt töltöttük be a teret hangunkkal. Véget nem érő pillanatnak tűnt hirtelen, de egy utolsó döfés vetett neki véget, amivel már mindketten a csúcsra jutottunk, majd kihúzódott belőlem. Lihegő, elgyengült testtel terültem szét a hatalmas kanapé egész széltében a plafon összemosódott képét lesve. A pár repedés csak homályos vonalak voltak, amiket beragyogott a Tv erőteljes kék fénye. De igazából nem a foltos felület érdekelt… csak azon kattogott az agyam, hogy hogy voltam képes ennyire megváltozni? Mit tett velem Korea? Itt fekszem meztelenül az ülőbútorunkon, míg a fiú, aki még egy fél perce bennem volt, éppen a konyhába van, hogy kidobja a használt óvszert. Ha visszapörgethetnénk az időt és újra felajánlaná, hogy leállíthatom-e, fogalmam sincs mit mondtam volna. Ezt kihagyni kár lett volna, de ugyanakkor lehet elkövettem egy végzetes hibát… Már magamra se ismerek!-Isteni voltál!- nyomott egy puszit a számra HoSeok visszafeküdve mellém, majd a kanapé tetején heverő pokrócot magunkra terítette. Csak az összes fogamat villantva mosolyogtam továbbra is a plafont vizslatva már-már száraz íriszeimmel. Talán még nem is figyeltem rá egészében… még csak most szívódtak fel szemeimből a könnyek, de menten ismét sírva fakadok! De nem miatta… a saját idióta személyem miatt. Jobb lenne, ha egy kis ideig távol tartanám magam tőle? Ja, az a legutóbb is, hogy sikerült… itt fekszek mellette teljesen csupaszon. Meg az elég feltűnő lenne, hogy egy forró éjszaka után látni sem akarom… Mert nem erről van szó! A szívem egyik felét lakó vadállat ismét rávetné magát. De egy sikító hang belülről azt ordibálja füleimbe (amit egyedül én hallok), hogy óriási hibát követtem el… Hogy mi lesz velem és HoSeokkal…?-Nem is mondasz semmit?- görbült hirtelen lefelé szája széle a vigyorból.

-Tessék?- kaptam rá tekintetem, mivel hangos gondolataimtól csak azt érzékeltem, hogy mozgott a szája. A zavaró hangokat gyorsan elhessegettem és próbáltam minden erőmmel rákoncentrálni nehogy úgy járjak, mint Jungkookkal…

-Nem érdekes…- húzott magára ismét egy mosolyt. Ez nem az a féle volt, mikor igazából fontos dolgot mondott, de úgy gondolja, hogy úgy se érdekelne. Pedig érdekel és csak azért nem küzdöttem, hogy ismételje meg még egyszer, mivel nem látszódott elkenődöttség rajta. Vagy csak nem mutatja ki? Még percekig ölelkeztünk a kanapén fedetlenül, de az idilli pillanatot a csengő ünneprontó kerregése szakította meg. Kimászva a takaró és szorítása alól kaptam fel a fürdőköntösöm, amit szerencsére a nappali foteljében hagytam, így nem kellett bemennem a fürdőbe. A fiú ajkát lebiggyesztve, fejezte ki nemtetszését a váratlan vendég érkezése miatt. De várjunk csak! Nem az volt, hogy olyan kurva nagy a hó, hogy nem lehet közlekedni? Mi a fene…

-Omona!- sikítottam fel az érkező embert megpillantva. Kusza tincseim rakoncátlanul lógtak ijedt arcomba, szám nyitva maradt, szemeim kidülledtek.

-Na mivan? Szellemet láttál?- nevetett fel cinikusan Jungkook egy csöpp humort se éreztetve hangjában. Szerencsére szavai hallatán HoSeok kíváncsisága ellenére lelapult, nehogy „lebukjunk”

-Te-tee… hogy?- dadogtam még mindig ijedten fürkészve arcát.

-Rosszkor jövök?- húzta fel értetlenül egyik szemöldökét. Igen… elég rosszkor!

-Nem! Csak a havazás…- vágtam rá egyből. Egyik pillanatban szinte úsztam a saját nyálamban, a másikre meg már kiszáradt az egész szám.

-A környéken volt dolgom, aztán gondoltam nehezen jutnék haza, szóval kicsit meghúzódnék itt, ha nem baj…- mormolta végig mondanivalóját, de így is elég hallhatóan ahhoz, hogy HoSeok is értse. Oh jaj!