Minden megváltozott... (22. fejezet)

"-A környéken volt dolgom, aztán gondoltam nehezen jutnék haza, szóval kicsit meghúzódnék itt, ha nem baj…- mormolta végig mondanivalóját, de így is elég hallhatóan ahhoz, hogy HoSeok is értse. Oh jaj!" 

Most mi tévő legyek? Elküldeni nem tudom az időjárás miatt, de kockázatos lenne beengednem…

-Hát talán itt maradhatsz éjszakára…- vinnyogtam a szokásosnál is jobban, talán még hangom is megcsuklott a mondat végére.

-Minden rendben?- ráncolta össze homlokát zavartan.

-Jin szobájában fogsz aludni!- vettem el tőle minden cuccot figyelembe se véve kérdését. Akkor megpillantottam a kanapén rejtőzködő fiú kabátját a fogason, ami elé ugrottam, hogy Jungkook ne vegye észre. Kicsit se volt gyanús a mosolynak induló vicsorom. Levetette a kabátját, majd gondosan felakasztva azt várt a további instrukcióimra.-Először zuhanyozz le! Jó meleg vízzel, biztos fázol…- húztam teljes erőfeszítésemből a fürdő irányába jó nagy ívben kikerülve a nappaliban lévő ülőbútort.-Ne siess! Nyugodtan áztasd csak magad!- löktem be a csempézett helyiségbe és jó alaposan rávágtam az ajtót.-HoSeok!- hívtam suttogva az elvileg a nappaliban lévő fiút, de nem volt eredeti helyén… Csak a pokrócot találtam a díványra terítve, alja lelógott róla. Na ez hova tűnt?

-Itt vagyok…- dugta ki a fejét a takaró alatt.

-Mit keresel a kanapé alatt?- vontam kérdőre halkan kissé ijedt hangon.

-Fedezékbe vonultam- kászálódott ki a lakberendezési tárgy alól, majd pucér teste köré tekerte a pokrócot.-Hogyan tovább?- érdeklődött még nem létező tervemről ugyanabban a hangerőben.

-Elrejtelek a szobámban!- ragadtam meg a radiátoron félnedves ruháit, majd a kezébe gyömöszölve toltam magam előtt az általam említett helyiségbe.

-Min, nem adtál törölközőt…- vágódott ki a fürdőszoba ajtaja, mikor a küszöb, mint egy választóvonal ékelődött közém és az előttem osonó fiú közé. Fhu… pont időben ért be HoSeok így nem láthatta. Megragadva a fiú köré tekert vastag anyagot vágtam hozzá Jungkookhoz amilyen gyorsan csak tudtam. Nem is tudom melyik srác lepődött meg jobban…-Mit kezdjek ezzel?- vizsgálta a pár másodperccel ezelőtt még HoSeok csupasz testét fedő pokrócot, de már rég bevágtam magam mögött szobám ajtaját.

-Remek! Rejtőzködnöm kell méghozzá pucéran...- kapta magára az alkarján heverő alsónadrágját.-Na most mi lesz?- terítette rá félszáraz cuccait a radiátorra.

-Ajj… bent vannak a szekrényemben a vasalatlan ruhák. Jiné is, hátha találunk valamit…- álltam elő egy gyorsan jött ötlettel.

-Hurrá!- ujjongott cinikusan az említett bútorhoz lépve. Az óriási szekrény aljában lapult egy hatalmas kosár tele göncökkel. Kutakodni kezdett, de úgy látszott semmi se volt jó neki…

-Min!- rontott be a szobába ismét váratlan vendégünk immár félmeztelenül. HoSeokot a szekrény ajtaja miatt nem láthatta, de nem hagyhattam, hogy megláthassa, ha esetleg közelebb jön… Tehát egy meggondolatlan, ám pontos (talán kicsit erős) rúgással tessékeltem be a fiút a bútor belsejébe, majd jó alaposan rácsuktam az ajtót. Elég nagyot koppant földre érkezésekor, Jungkook is csodálkozott, mert nem tudta mi a hang forrása… szerencsére!

-Ez mi volt?- dülledtek ki szemei. Jó ez már tényleg elég gyanús…

-Csak… leszakadt az egyik polc… Mindjárt visszarakom!- támaszkodtam meg a fafelületen.

-Oké… Kaphatnék végre egy törölközőt?- tért rá az eredeti témára.

-Persze…- szambáztam el mellette egészen a nappali komódjáig. Kerestem egy megfelelő darabot, majd kezébe nyomtam.

-Olyan fura vagy…- nézett mélyen íriszeimbe, miután átadtam a puha anyagot. Fekete szemei komolyságtól csillogtak, amik már-már megijesztettek, lebuktattak. Nagyot nyeltem… gyanakszik! Csak időkérdése, hogy mikor jön rá… lehet már rá jött. Egyre gyanúsabb vagyok!

-Mért?- kérdeztem tágra nyílt szemekkel, elsápadt fejjel. Számat összehúztam, minden szín hirtelenjében eltűnt az arcomból, ahogy rám bámul… Válaszul csak lazán megrántotta vállát, majd hátat fordítva nekem indult el a fürdő felé. Bambán, ledermedve kísértem végig útján szemeimmel. Az lenne a legjobb megoldás, ha elküldeném HoSeokot, de nem tehetem… Ajaj… mi lesz itt? Az ajtó halk csukódása utáni álldogálás végén battyogtam vissza szobámba, ahol a már felöltözött HoSeok látványa fogadott. Egy félénk mosollyal díjaztam bátyám ruháiban álló fiú alakját többször is végigmérve őt.

-Tudod milyen nehéz vaksötétben öltözködni?- förmedt rám az előzőért.

-Bocsi…- tört ki belőlem a nevetés visszagondolva arra az incidensre. Bele se gondoltam, hogy őt ez mennyire meglephette.

-Erőset rúgsz!- simított végig hátán, ahol lábammal a kelleténél talán kicsit erőteljesebben érintettem őt.

-Na… elkéne bújnod!- csaptam össze tenyerem.

-Hova?- sóhajtott fel unottan.-Nem megyek vissza a szekrénybe!- ugrott el az említett bútor elől.

-Nem kell!- nevettem fel reakcióján.

-Akkor mi legyen?- tette karba kezeit.

-Öhm…- gondolkoztam el.

-És hol fogok aludni?- vetette fel a jobbnál jobb kérdéseket.

-Aludhatsz mellettem! Csak nem fog zaklatni éjszaka…- rántottam meg vállamat számat összehúzva.

-Oké.- bólogatott egyetértően.

HoSeok szemszögéből:

-Oké.- bólintottam rá ötletére.

-Akkor húzódj meg valahol este, hogyha bejönne Kook.- javasolta körül nézve szobáján.

-Mondtam, hogy nem megyek vissza szekrénybe!- hőköltem vissza elismételve a nem rég mondott mondatom.

-Mondjuk én arra gondoltam, hogy feküdj az ágy mellé a másik oldalon, de választhatsz!- harapott rá cukin alsó ajkaira, hogy magába tarthassa nevetését, de így is lett ebből egy kicsi kuncogás. Olyan ellenállhatatlan! Legszívesebben ott helyben letepertem volna újra!

-Nem vicces!- vetettem felé egy szúrós tekintetet, miközben megkerültem az említett bútort, majd letelepedve mellé helyezkedtem el úgy, hogy kényelmes legyen.-Unatkozni fogok!- nyavalyogtam, mielőtt MinGi kiléphetett volna a helyiségből.

-Telefonozz!- adott egy jó tippet, csak egy kis bökkenő volt…

-A kabátom zsebében van…- nyafogtam tovább, akárcsak egy csaj.

-Ahj… akkor idehozom…- szólt vissza a lány ideges hangon, majd kis idő után vissza is tért a készülékemmel.-Tessék! Olyan vagy, mint egy rossz gyerek…- morogta dühösen, majd újra elindult kifele, de immár sikeresen. Egész este telefonoztam, megnéztem a facet, instát… lényegében el voltam, míg MinGire vártam. Elég sok ideig volt távol… Mit csinál ennyi ideig?

MinGi szemszögéből:

Jungkookkal szinte egyszerre léptünk ki a folyosóra rögtön meg is pillantva egymást, ami egy apró mosolyt csalt ki mindkettőnkből.

-Na akkor megmutatom a szobád!- nyitottam is be a szembelévő helyiségbe.

-Köszi…- araszolt utánam, hogy ő is beljebb kerülhessen. Jó alaposan körülnézett a szobában, mire végül tekintete ismét visszatért rám.

-Ha van még valami, akkor gyere!...de előbb kopogj!- tettem meg apró léptekkel az ajtó és köztem lévő távolságot.

-Lenne valami…- vizsgálta ezúttal a szőnyeget.

-Mi?- álltam meg, mikor már nyomtam volna le a kilincset.

-Kicsit éhes vagyok…- harapott rá alsó ajkára, tördelte ujjait.

-Jhaj… Gyere!- intettem egyet fejemmel a folyosó irányába, majd a konyhába araszoltam a nálam sokkal magasabb mégis fiatalabb fiúval karöltve.-Mit kérsz?- tártam ki a hűtő ajtaját a tartalmát lesve.

-Hmm…- szinte félrelökött, hogy nagyobb rálátást nyerjen a hideg ételekre.-Süssünk palacsintát!- állt elő egy „remek” ötlettel kis vacillálás után.

-Most?! Lassan kilenc óra…- hűltem el szavain az órára pillantva.

-Nem baj az!- jelentette ki vállrántva és már rakta a pultra a hozzávalókat. Hát oké… Ezek a fiúk… mi lenne velük nélkülem? Most kicsit csicskának érzem magam… „Anyuci csináld ezt, anyuci csináld azt!”: körülbelül, mintha ez menne. Szép lassan elő is pakolt mindent és nekiálltunk a nagy palacsintasütésnek.

-De ne! Ne rakj bele ennyit!- vettem el tőle a már elég könnyű lisztes zacskót.

-Ne szólj bele! Kook séf megoldja.- mosolygott, majd a kezemben tartott papírcsomagolásba nyúlva pöckölt egy kicsi lisztet az arcomba, amitől tiszta fehér poros lett az orrom.

-Kook séf? Oh, megkóstolná a főztöm?- követve példáját szórtam tele az arcát egy kissé nagyobb adaggal, amit csak csukott szemmel tűrt.

-Na állj meg, te kis…!- eredtem futásnak látva dühödt arcát. Ő a liszteszacskóval a nyomomban próbált támadni, de minden alkalommal a földre szállt a puha, fehér por, akárcsak kint a hó.

-Nee! Hagyjál!- vinnyogtam a lakásban körbe-körbe futkározva a lisztes támadom elől.

-Nem menekülsz a végzeted elől!- röhögött fel sátánian. Mire már mindketten kellően kifáradtunk hozzáláttunk a tényleges ételkészítéshez. Kikevertük tésztát, majd az időigényes sütés után végre azt mondhattuk, hogy végeztünk. Jóízűen tömtük magunkba az általunk készített isteni ételt sokszor egymásra mosolyogva. Volt olyan, mikor elfordultam egy pillanatra ő elcsente a tányéromon lévő palacsintát, volt, hogy mikor ő nem figyelt felkaptam pár darabot és a szobámban kuporgó fiúnak bevittem.

-Végre!- pillantott fel a telefonja kijelzőjéről.

-Egyél!- nyomtam a kezébe az ellopott kaját.

-Palacsintát sütöttél?- ült fel átvéve a hozományt.

-Sütöttünk…- nevettem fel visszagondolva a kalandos vacsora csinálásra.

-Mért lisztes az arcod?- vizsgált meg jobban. Bár már lepergett az arcomról még mindig jól látható volt a finom por.

-Lökött egy szakácsunk volt…- próbáltam letörölni a maradékot ujjaim segítségével.

-Aha…- kezdett el ő is falatozni és ismét elhelyezkedett egy kényelmes pozícióban. Egyedül hagyva őt tértem vissza Jungkookhoz a konyhába.

-Megetted az összeset?- rivalltam rá megpillantva az előtte lévő üres tányérokat.

-Hupsz…- kuncogott összegyűjtve a használt edényeket, amiket a mosogatóban helyezett el, majd vizet kezdett engedni rájuk.

-Nem kell ám elmosogatnod!- szóltam rá udvariasságból.

-Nem szándékoztam…- zárta el nevetve a csapot. De kedves! Már tényleg azt hittem elmosogat… Mondjuk, most már én se fogok... Mindent otthagyva mentünk be Jin szobájába. Hajnalig beszélgettünk, hülyéskedtünk, röhögtünk. Minden olyan, mint az elején! Aminek kifejezetten örülök. Lényegében pár hónap alatt, hogy megváltozott minden… Először ő volt a legjobb barátom és HoSeok, akitől próbáltam tartóztatni magam, majd azon sírtam, hogy Kook többet érez irántam a kelleténél és rohantam HoSeok baráti karjaiba, most meg itt üldögélek Jungkookkal, mint legjobb haverok ismét HoSeok meg a szobámba rejtőzik egy forró együtt-töltött este után. Milyen érdekes! Legjobb barátok és a szeme előtt titkolózom előtte… Már hármat üthetett az óra, mikor már úgy gondoltam, hogy ideje lenne aludni, holnap is lesz nap. Átbattyogva saját, sötét helyiségembe szúrta ki a szemem az ágyam egyik szélén mélyen szundikáló HoSeok. Szorongatta a feje alatt lévő párnám, összegyűrt pokrócommal csak derékig volt betakarózva. Biztos már megunta a várakozást… Nem csodálom! Keresve magamnak is ágyneműt (mivel az enyémet valaki elcsórta…) feküdtem be mellé és még pár percig fürkésztem puffadt arcát.

-Jó éjszakát!- suttogtam, bár tudtam, hogy nem hallja, majd lassan lehunytam én is szemeim, de a fáradtságtól egyből álomba is szenderültem.

*Másnap reggel*

-Min!- hozott vissza álmaim negédes földjéről egy kedves fiúhang. Erőtlenül felnyíló szemeim először homályos képet adtak a környezetemről, de szép lassan kitisztult a felém hajoló személy arca.

-Jungkook?- hunyorogtam rá még félálomban. Már csuktam is volna vissza álmos íriszeimet, de azok abban a minutumban kipattantak és a mellettem lévő helyre vándoroltak, ahol HoSeoknak már hűlt helye se volt. Mi a…?! Hol a búbánatban van? Csak nem… Remélem nem találkoztak!