"-Kezdhetünk?-
nézett le rám mindig engem szorongatva. Válaszul csak bólintottam egyet és még
egy vigyort is húztam magamra. Igaz kicsit félénk, bátortalan volt, de biztató.
Olyan jó, hogy vele mindent meg lehet beszélni! Ő igazbarát…"
Taehyung
szemszögéből:
-És… meg van
még a munkád?- szakítottam meg rá se nézve a már hosszasan elnyúló kínos
csöndet. Kínos inkább kínzó!
-Tegnap
rúgtak ki…- válaszolta egyszerűen a megszokásoshoz képest visszafogottabb
üléspozícióban a szomszéd szőke.-És neked meg van még a csajod?- vetett felém egy
unott tekintetet. Próbál úgy kommunikálni, mintha érdekelné, amit mondok, de
látszik rajta, hogy csak nem akar némacsendben ülni, míg meg nem érkezik
HoSeok… Mondjuk, ezt mondom én, akit legkevésbé sem érdekel a nyamvadék melója…
Pár nap alatt így is úgy is kirúgják vagy otthagyja.
-Tegnap dobott ki…- feleltem ugyanolyan egyhangúan, mint a szöszi az előbb. Olyan
természetellenes ez a hidrogénezett haj… de ha neki ez jön be. Miután
befejeztem mondatom csak bólintott egyet. Mondom én, hogy nem érdekli! Azért
egy „sajnálom”, esetleg egy „hamar találsz újat” jól esett volna… Mondjuk, mit
várok én YoonGitól? Aj HoSeok, mikor szándékszol hazaérni már?
-És, amikor
leesett a lépcsőn?- csapta meg fülünket egy idegesítően magas, nyávogó hangú
lány nevetése kintről, mire mind a ketten szinte egyszerre kaptuk oda fejünket.
Ismerős ez a hang…
-Ja, az volt
a legjobb…- csúsztatta bele a zárba a kulcsot a szintén röhögcsélő lakótársam.
Ugye nem? Szememet forgatva huppantam vissza a kanapéra karba tett kézzel.
Semmi bajom sincs, a csajjal csak azt gondolom, hogy HoSeok túl sokat
foglalkozik vele… Hányszor jött miatta haza síkidegesen, hányszor rohant, ha
csettintett az a kis csitri? És még ő mondja, hogy neki nem jön be… Pff, ne
áltass már! Rád van írva csúnya, vastag betűkkel… A zár hangos kattogása majdnem
hogy az egész lakást elárasztotta, majd a kettő hahotázó fiatal hahotázása, de
rögtön le is fagyott a mosoly az arcukról, mikor megpillantottak minket. Na, mi
van? Elfelejtetted, hogy van lakótársad?
-Annyeong!-
pattant fel azonnal a szöszi egy kaján mosollyal az arcán, mihelyst
megpillantotta a lányt. Na, erre mindenki hangos röhögésben tört ki, még én is!
Komolyan azt be akar próbálkozni nála? YoonGi meg mintha nem értené mi a
nevetés tárgya, mintha mi lennénk az idióták… Semmit se szólva viharzott ki
hajlékunkból, még a pulcsiját is itt hagyta.
-Ki ez a
szőkeherceg?- tette fel a kérdést Min egy hangos ajtócsapódás után.
-A szomszéd…-
bökte ki HoSeok fulladozva a kacagástól. Én is válaszoltam volna, de az én
helyzetem még rosszabb volt… Már fájt a hasam és egy hang se jött ki a
torkomon, ami nem egy retardált majoméhoz hasonlított.
-Mi szél
hozott?- fordítottam fejem a lány felé egy zárt mosollyal, amint abbahagytam,
de még mindig kuncogtam kicsit.
-Csak
kíváncsi voltam a lakásotokra. Még sose voltam itt!- fordult körbe a tengelye
körül.
-Úgy érzem
ez meg fog változni…- néztem hyungom felé egy célzást téve mondatommal. Az alsó
ajkam beharaptam, hogy nehogy már megint előtörjön a nevetés belőlem és a
földön fetrengve viháncoljak, mint valami őrült. HoSeok meg, mint egy első
gyilkosságára készülő pszichopata ölt meg már tekintetével is. Ne tagadd drága
Seokshi!-De, ha nem akarsz elájulni, akkor inkább HoSeok szobájába ne menj be…-
fogtam be az orrom párat legyezve előtte. Most kicsit óvodásnak érzem magam… De
jó móka volt látni, ahogy a lakótársam képe kezdett hasonlítani egy
paradicsomhoz. Egek, a pipacsos rét nem ilyen vörös! A kiscsaj arca meg
ellenkezőleg… Minden szín kiment belőle, még talán a falnál is fehérebb volt. Így
egymás mellett ez a kettő ledöbbent, mégis más színű arc elég muris…
-Gyere ide!-
kiáltott rám dühösen.
-O-oh…-
sápult el nekem is az arcom, de csakhamar rájöttem, hogy most futni kéne.
HoSeok is utánam eredt és csak futottunk körbe a kanapé körül párszor majdnem
fellökve szegény Mint, de végül is kifáradt mielőtt elkaphatott volna.
-Gyakran
csináljátok ezt?- mosolyodott el a lány, a szemei már szinte kifordultak,
miközben próbált minket követni.
-Gyakrabban,
mint gondolnád.- villantottam rá egy fáradt vigyort lihegés közben. Hosszú
ideig nem szólt senki. MinGi csak minket vizslatott, ahogy ütemtelenül
szuszogunk, HoSeok meg majdnem kiköpte a belét. Kissé sántikálva (mert
belerúgtam az asztal szélébe menekülés közben) indultam el a konyha felé valami
frissítő innivaló után kutatva. Csakhamar megtaláltam a már félig üres poharam,
amit a fel mentén lassan lecsúszva kezdtem el elfogyasztani.
-Gyere!-
kapaszkodott bele hyungom a lányba, aki feltételezhetően fiatalabb nálam és
egészen a szobájáig húzta.-És tőled ilyen viselkedést nem tűröm el.- emelte
felém utoljára mutatóujját, mivel előcsalta belőlem azt a jellegzetes,
Taehyungos vicsorszerű vigyort.
Szemeimmel végig kísértem alakjukat, ahogy
elnyelte őket a végtelenül rumlis szoba. Sőt csodálkozom, hogy oda be merte
vinni… Én egy csajt se vinnék ilyen kupis szobába!
HoSeok
szemszögéből:
-Sajnálom,
kicsit zizi…- nevettem el magam lágyan, miután óvatosan becsuktam magam mögött
az ajtót. MinGi jól körül nézett megvizsgálva a szoba minden egyes
zugát.-Kicsit rendetlenség van, de… Oh, mért is strapálom magam? Egyszerűen
csak szarok a tisztaságra. Ilyen lenne az egész kóceráj, ha Tae nem lenne.-
dőltem le ágyamra egy széles mosollyal. Kosz és kupi, én ezt élvezem!
-Hidd el az
én szobám is kb ilyen…- görbült felfelé az ő szája széle is.
-Persze…
Biztos olyan tisztaság van nálad! Te lány vagy…
-Honnan
veszed?- harapott rá ajkára.
-Honnan
veszem, hogy lány vagy?- röhögtem fel ismét, de inkább csak mosolynak lehetett
nevezni.-Igazad van… nem tanúsíthatom.
-Nem!- vágta
rá azonnal falfehér ábrázattal.-Honnan veszed, hogy nálam rend van? Hisz még
nem is voltál nálam…- döntötte ki oldalra csípőjét, kezeit karba tette.
-Még…-
suttogtam, szinte fel se fogtam, hogy ezt kimondtam hangosan.
-Micsoda?!-
hűlt el szavaimon feje újra havasba borulva.
-Mi?- kaptam
oda fejem értetlenül, mint aki próbálja elhitetni, hogy a pár másodperccel
ezelőtt elhangzott szó nem az ő szájából eredt volna.
-Hagyjuk…-
ült le mellém kicsit zaklatottan.-Ma nem lesz otthon Jin, nem akarsz átjönni?
-Ujujj…-
szakítottam félbe tágra nyílt szemekkel, majd kicsit távolabb kúsztam tőle.
-…filmezni!-
fejezte be mondandóját dühös tekintetet intézve felém.
-Ja így
jobban hangzik…- toltam magam eredeti helyemre.
-Ezt most
vegyem sértésnek?- tette karba kezeit.
-Hátha
csinálni akarod, ezt mondd!- ragadtam meg a pólóm alját, amit el is kezdtem
felhúzni, de félúton megálltam, majd visszaigazítottam. Egy másodperc alatt
dülledtek ki szemei és pattant fel mellőlem.-Nyugi már!- tettem vihorászó szám
elé a kezem.-Csak poén volt…- araszoltam hozzá.
-Inkább
menjünk…- fogta meg a csuklóm, hogy kihúzhasson az ajtón, de egy tapodtat se
mozdultam.
-Várj! Össze
kéne pakolnom valami ruhát.-kaptam fel egy üres táskát. Gyorsan beledobáltam
minden félét, majd a hátamra vetve indultunk meg a kijárat fele.
-Hova?-
szólt utánunk a még mindig a földön ücsörgő fiú.
-MinGinél
alszom…- jelentettem ki és már nyomtam is le volna a kilincset.
-Oh…-
kuncogott magában egy sort kicsit elpirulva. Taehyung… Hányszor kell még ennek
elmagyaráznom, hogy nem jön be a csaj? Rá se rántva téptem fel az ajtót és arra
törekedtem, hogy minél gyorsabban elhúzhassunk.
-Szia!-
köszönt még el a lány, de mielőtt Tae visszaköszönhetett volna én már a lifthez
ráncigáltam. Szerencsére hamar meg is érkezett az a fránya fémdoboz rögtön
indulhattunk is. A hideg utcára kilépve meglepetten tapasztaltam, hogy már
teljes sötét van, még a sokmillió lámpa leheletnyi fénye se tudta rendesen
megvilágítani a járdát. Tehát úgy mentünk, hogy szinte semmit se láttunk. A
síkos faleveleken csak úgy korcsolyázni lehetett volna, a ködöt pedig kockákra
szelni. Szinte rám fagyott a dér és még a kabátomon keresztül is kurvára
fáztam. De MinGi annál inkább didergett… A fogai csak úgy vacogtak, zsebe sem
volt. Le sem tudtam venni tekintetem a kiszáradt, elvörösödött tenyeréről… úgy
megfogtam volna! Felmelegíteni egymást egyetlen kézfogással, legfőbbképp a
szívemet melengetné. Mosolyt csalni halovány, fagyos arcára, megnyugvást
biztosítani egy ilyen nap után. Egymásra utalva sétálgatni a jéghideg őszi
utcán és a végén megcsókolni. Tüzes ajkainkkal felperzselni egymás lelkét,
forró pecsétet nyomni szájára, amin az áll: „Csak az enyém”. És még meg sem
kérdezem magamtól, hogy „Mikre gondolsz Jung HoSeok?”. Ez lenne az, hogy
tényleg bejön? Taehyung megmondta volna? Tudatod alatt beleszerettél ebbe a
lányba te bennem élő szellem, mert ez tuti nem én vagyok!-Megérkeztünk…-
szólalt meg alig hallhatóan félbeszakítva gondolatmenetem. Gondolom látta, hogy
nem teljesen vagyok ott. Egymáshoz sem szólva battyogtunk fel a harmadik
emeletre, mivel a lift még mindig nem jó… Jézus! Hangos csörömpöléssel halászta
elő retiküljéből a maroknyi kulcscsomót, aztán még ki is kellett keresni a jó
kulcsot, szóval keveset mondok, ha öt percet ott álltunk. Végre kitárta a lakás
ajtaját és én egyből spuriztam is be a kabátom ledobása után, hogy
leellenőrizhessem a szobáját, de a nappali közepén megtorpantam, ugyanis
fogalmam se volt hova kéne mennem csekkolni.
-Hol is a
szobád?- fordultam csípőből hátra, a lábaim a pár faajtót rejtő folyosóval
szemben maradt.
-A
jobboldali.- mutogatott lábujjhegyre állva. Szinte meg se vártam a választ, de
én már nyitottam be. Hangulatos halványsárga falak, fehér fabútorokkal, minden
a helyén, semmi sincs szétszórva. Az egész szobán a rend uralkodott… Ez lenne a
nagy kupleráj? Oh… Pedig már kezdtem azt hinni, hogy van nálam rendetlenebb a
földön! Mondjuk ott van YoonGi…
-Mi a…-
dadogtam, csodálkozás közben elefánt méretűre tágult a szám.
-!%#@&...- hallottam a hátam mögül
valami halandzsaszerű szót. Meglepődötten kaptam rá tekintetem, már a szemem is
felvették a szám méretét. Ez káromkodás akart lenni? Arckifejezésem láttán
nekiállt nevetni.
-Ez mi
volt?- kérdeztem rá a fura hangzású szónak titulált valamire.
-Káromkodás.-
motyogta, mivel a röhögéstől nem tudott hangosabban beszélni.
-Milyen
nyelven? Szuahéliül?- kapkodtam a levegőt még mindig kacarászó alakját jó
párszor végig fürkészve.
-Magyar…-
nyávogott abbahagyva a vihogást és egy besértődött, szomorú arckifejezést
húzott magára hirtelenjében.
-Ja, aki két
nyelven is beszél anyanyelvi szinten…- emeltem két tenyerem vállaim elé
tenyeremet felé forgatva.-Ez lenne a nagy rumli?- vetettem még egy utolsó
lenéző pillantást a helyiség felé.
-Nem… Jinnek
is most kellett ki takarítania a szobám!- nyafogott befelé mutatva, majd
rácsapott a combjára.
-Na menjünk
filmezni!- ragadtam meg finoman a vállát, hogy kitolhassam a nappaliba, de meg
sem mozdult.
-Nem akarok
filmet nézni!- sipákolt tovább.
-Akkor mit szeretnél csinálni?- támasztottam a
kezem az ajtófélfának, így arra kényszerítettem, hogy dőljön neki. Teljesen
arcába hajoltam, főleg ajkai felé. Cselekedetemet egy zaklatott mosollyal
nyugtázta, akármennyire próbálta kimutatni, hogy tudja, hogy csak blöffölök,
eléggé meg volt szeppenve a helyzettől. Lélegzet vétele megszaporodott, egyre
inkább nyelte csak a nyálát, közben vigyorgott, ami inkább egy vicsorhoz
kezdett hasonlítani. Már tényleg csak pár centi választotta el ajkainkat. Oh,
tényleg csak tréfából csinálom kicsi MinGi? Abban a minutumban le is csaptam
dús, telt párnáira. Talán csak, mert megakartam lepni vagy tényleg ezt
szerettem volna? A legelképesztőbb pedig az volt, hogy rögtön visszacsókolt.
Most akkor ki akar kit meglepni? Ajkaimat lassan kezdtem mozgatni övén, hátha
többé nem ízlelhetem azokat, nyelvemmel körös-körül jártam szája mindin egyes
zugát, hogy emlékezzek rá örökre. Kezeimet lassan átcsúsztattam a lány vékony
derekára ő pedig nyakam köré fonta karjait, azzal is egy kicsit húzott lejjebb.
Még egyet bele is nyögött halkan. Az a legnagyobb hiba, hogy egy csókba
invitáltam vagy, hogy ennyire élvezem az elvileg megzavarásnak szánt tettem? Na,
most megbukott az „Olyan vagy, mintha a húgom lennél” produkció… Ilyen nap után
lehet inkább egy barátra lett volna szüksége, nem olyanra, aki ágyba viszi.
Ho-ho-ho… Nekem már egy csók után az jár a fejemben, hogy megdöntöm? E szálló
gondolat után nem is kellett sokat várni, már óvatosan kiszabadulva falhoz szorításom
közül húzott befele a sajátjának kikiáltott lakrészbe egyszer sem szakadva el
számtól. Durván megragadta a pólóm alját és egy szempillantás alatt le is
rántotta rólam. Akkor egy másodpercre elváltunk, de rögtön tapadtunk is ismét
egymáshoz a ruhadarabom eldobása után. Hát akkor nem én vagyok az egyetlen, aki
az első smár után már le is akar feküdni a másikkal… Vékony pulóverét csak úgy
lehántottam róla, majd vadul végig simítottam a már csak egy póló fedte oldalán
a végén belekapaszkodva. Már csak egy mozdulat választott el attól, hogy
megszabadítsam felsőjétől, de ekkor felcsendült egy ünneprontó, idegesítő
csörömpölés, a csengő hangja… A lány gyorsan eltolva magától nézett bele mélyen
szemeimbe, szinte lyukat égetett retinámba. Pont ilyenkor kell jönnie
valakinek! Pár másodperc múltan újra végig hasította a lakást az a bizonyos
zaj, de sokkal hosszabban. Meztelen derekamon támasztott keze csakhamar
lecsúszott onnan és már rohant is, hogy ajtót nyithasson. Vajon ki állít be
este kilenckor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése