"-Oh, de
álmos vagyok megyek is aludni…- pattantam fel és ásítást színlelve haladtam
gyors léptekkel a szobám felé. Nagyot nyújtózkodva dőltem le az ágyamra és
talán még az ajtó csapódását is hallottam, ahogy YoonGi elhúzta a csíkot. Nem
is sokára rezegni kezdett a zsebemben lévő telefonom. Gyorsan kikaptam, hogy
egy pillantást vethessek rá. Rejtett szám?"
-Haló?-
szóltam bele a mikrofonba szinte suttogva.
-HoSeok?-
ütötte meg a fülem egy ismerős férfihang, de a világért se ismertem volna fel a
gazdáját.
-Én vagyok…-
válaszoltam közömbös hangon, majd a készüléket a vállammal támasztottam tovább
fülemhez, hogy összehajthassam a pár elől maradt ruhám.-Kivel beszélek?
-Jungkook
vagyok!- kuncogott. Jaj, ez a srác… Mit akar tőlem?
-Áh,
Jungkook…- ismételtem meg nevét kissé kedvetlenül. Pedig próbáltam derűs hangot
imitálni, de nem jött össze… Szerencse, hogy a képemet nem látta, mert olyan
grimaszokat vágtam...
-Csak azt
szeretném megkérdezni, hogy nem tudsz valamit-e Minről? Az elmúlt fél órában
már számtalanszor hívtam, de mindig kinyomja…- hadarta tanácstalan, aggódó fiú.
Nem az volt, hogy elhanyagolja a csajt? Most akkor mi van?
-Öhm… nem
már egy ideje nem beszéltünk.- nyújtottam el a mondatom, de remélem nem jön rá,
hogy hazudtam.
-Oké… Aggódom
érte!- tükröződött a hangjában kis csalódottság. Akkor kellett volna aggódni,
mikor leráztad, te faszfej.
-Ha gondolod
megpróbálhatom én is felhívni.- nyugtáztam ötletem egy sóhajjal, miközben
elhelyeztem a már összehajtogatott ruhadarabokat a szekrényem egyik polcára. Mi
van velem? Én már hajtogatok és még a szekrényembe is berakom a gönceimet?
-Az remek
lenne!- egyezett bele. Egek, mintha tényleg aggódna…-Vajon megharagudott rám,
hogy nem veszi fel?- gondolkodott el egy másodpercre, de azonnal közbe vágtam.
-Nem tudok
semmit… De akkor fel is hívom, hello!- zártam a lehető legrövidebbre a
beszélgetést, majd nyomtam is ki. Nem tudom mért nem bírom ezt a gyereket… csak
nem szimpi! És tuti, hogy nem fogom felhívni MinGit! Aligha egy órája, hogy
eljöttem tőle, hogy nézne már ki? Amúgy se akarom nagyon zaklatni… És kettő
pedig, hogy nincs ínyemre, hogy segítsek Jungkooknak… Tudom, hogy nincs semmi
baja, hisz vele aludtam… A srácot meg had eméssze a bűntudat!
Jungkook szemszögéből:
-Nem tudok
semmit… De akkor fel is hívom, hello!- szakította félbe gondolatmenetem és
egyben a hívást is. Annyira aggódom Minért… Mért nem veszi fel? Megharagudott
rám? Megsérült… még jobban? Az aggodalom, szinte már felemészt… Tehetetlenül
terültem el az ágytakaró födte puha ágyamra várva HoSeok hívására. Öt másodpercenként
vetettem pillantást a telefonom kijelzőjére, de semmi… Negyed óra után rá
kellett eszmélnem, hogy valószínűleg már nem fog visszahívni. Fura nekem az a
srác… Úgy érzem, nem vagyok a szíve csücske… Mondjuk nem is bánom! Bár lehet
felesleges volt felhívnom. Mondjuk ki mást? Min nem ismer túl sok embert…
HoSeokon meg a bátyján kívül szinte senkit! És Jin számát mégis honnan
szerezzem meg? Ajj… Egy párnába fúrva az arcomat próbáltam kiötleni valamit, de
nem akart nagyon semmi az eszembe jutni. Aggodalmam lassan lyukat ütött a
szívembe és lassan, fájdalmasan tágulni kellett az ott keletkező űr. Mi tévő
legyek? Mért csinálja ezt velem? Minden rendben van vele? Vajon HoSeoknak
felvette? Egyáltalán felhívta őt? Annyi kérdésem van, amiket senkinek se
tehetek fel, senki se tudna rá válaszolni… Vagyis hát egy ember tudna, de ő nem
veszi fel azt a kibaszott telefont… Sokat elmélkedtem magamban, talán párszor fel
is kiáltottam… remélem azért a bátyám nem hallotta… Kellet egy jó idő, mire
elhatároztam magam és felpattanva fekvőhelyemről indultam neki Szöul borongós
utcáinak. Nem esett az eső, de a vastag felhők egyre inkább gyülekeztek,
eltakarva a minden fényt adó égitestet. Még pár helyen szűrődtek át a nap
szikrázó sugarai, de azokat később is elnyelték a köpcös, terjeszkedő
gázrétegek. Ahogy a tündöklő fénynyalábok, úgy tűnt el az összes remény belőlem
is. Mi van, ha látni sem akar? Mi van, ha rám csapja az ajtót? Talán a tegnapi
telefonbeszélgetésünk miatt akadt ki rám? Mi van, ha már semmi se menthető
köztünk? Nem akarom elveszteni őt! Szeretem… Öhm, mi? Szeretem? Szeretem!
Szinte csataszerűen civódtak gondolataim fejemben és koncentrálni sem bírtam a
külvilágra… Talán majdnem fellöktem pár szembejövő embert, lehet, hogy majdnem
elütött egy két kocsi, de nem érdekelt most csak Minre tudtam gondolni, semmi
másra… Akarom őt! Az egész mindenét, azt akarom, hogy az enyém legyen, hogy
hozzám tartozzon! Nem lakik egy közel, de mintha valahogy rövidebbnek tűnt
volna a megtett út. Szinte fel se fogtam, hogy megérkeztem, zavarodott eszmefuttatásiam
vittek volna tovább és tovább. A végén talán még a világból is kifutottam volna...
Nem teljesen elűzve egyre értelmét vesztő gondolataimnak száguldottam fel a
harmadik emelet tizenkettes számmal ellátott ajtóhoz. Végig se gondolva
tetteimet csaptam rá szegény csengőre, amin jó ideig rajta is hagytam az mutatóujjam.
Feszülten tördeltem az ujjaim, míg az ajtónyitásra vártam és egyre csak
ingerültebb lettem, amint már egy jó ideje nyoma sem volt az életnek a
lakásban. Már törtem azon a fejem, hogy becsöngetek még egyszer, de abban a
pillanatban már nyitódott is az ajtó. És az nyitott ajtót, akire vártam.
Tekintete értetlen és meglepődött, vad tincsei rövid fonásban voltak összekötve
és ruhája kényelmes bő, de még így is csinos. Megjelenését egy kaján mosollyal
díjaztam és újra és újra vezettem rajta végig szemeimet, ugyanazzal az
élvezettel minden pillantásnál. Hát na… tetszett a látvány. Arra számítottam,
hogy egyből az arcomba fogja csapni az ajtót, de nem tette! De arcáról attól
még lerítt a kedvtelenség és, hogy megtenné az általam előbb említett
cselekményt, de csak állt szótlanul, kezét, lábát keresztezve és a bejárati ajtónak
dőlve várta szavaimat. Bár ez csak egy másodperc volt nekem éveknek tűnt.
Lélegzetvételeim
megszaporodtak, mihelyst megláttam, de szemeimben továbbra is tükröződött az
elszántság és a céltudatosság. Mert tudom, mit akarok! Nekem ő kell!
Villámsebességgel karoltam át, úgy hívtam egy szoros ölelésre, amit nem
ellenzett, nem viszonzott… Haja illatát mélyen magamba szippantottam. Rég
éreztem ezt, hiányzott! Nem láttam az arcát, mert belefúrattam a mellkasomba,
de tudtam, hogy cselekedetem meglepte. Azt hittem egy idő után eltol magától,
de nem! Percekig csak álltunk a küszöbön és az idő múlásával én is egyre jobban
szorítottam magamhoz. Lassan éreztem, hogy nedvesedik a pólóm Min szeme táján.
Könnyek lennének? Az egyre sokasodó cseppek lyukat ütöttek mellkasomba, a
szívembe, de egyben megzaboláztak… Na, akkor elkattant bennem valami. Egyszerre
tűnt gyengének és könnyen kihasználhatónak, valamint eszméletlen vonzónak!
Kezeim, amik eddig nyaka köré fonódva pihentek, szinkronban a fejemmel csúsztak
ösztönösen egyre lejjebb, míg mind elérte célpontját. Ajkaim végállomását a
finom, puha nyaka jelentette, amire először apró csókokat nyomtam, miközben
beljebb toltam, hogy magam mögött becsukhassam az ajtót. A karjaim ezután a
derekán folytatták üdülésüket.
-Mit
csinálsz?- tolt el magától lágyan, mikor már finoman egyet ráharaptam illatos
bőrére. Nem feleltem, csak elkapva a csuklóját húztam magam után a szobájába,
ahol nem túl erősen löktem az ágyra és felé tornyosulva folytattam nyaka
kényeztetését. Akármennyire próbálja tagadni, én tudom, hogy élvezi!-JUNGKOOK!-
kiáltotta el magát, mihelyst tértem volna át dús ajkaira. Ezúttal kicsit
erősebben lökött el magától, de nem túl sikeresen.
-Mi baj
kicsi Min?- villantottam rá egy kaján mosolyt, amint ismét hajoltam a szájához.
-Beléd meg
mi ütött?- nyöszörgött és próbált kiszabadulni alólam, de felkarjára
támaszkodva jeleztem, hogy ő ugyan nem megy innen sehová!
-Akarlak!-
csaptam le ajkaira, de imént már sikerült is. Felduzzadt párnáimat lassan
mozgattam övéin és nyelvemet is próbáltam átvezetni szájába, de nagyon
erőlködött ellenem. Egyre jobban ficánkolt és küzdött.-Kívánlak! Nem érdekel,
hogy nem engem szeretsz, nem számít, hogy nem vonzódsz hozzám! De én nem csak
barátként tekintek rád… Már régóta beakartam neked vallani és talán még
magamnak is csak ma tűnt fel. Szeretlek Kim MinGi!- kezdtem bele nyálas
beszédembe, miután elváltam tőle. Egész végig nedves íriszeibe meredtem, amiben
már megint gyülekezni kezdtek a könnyek.
-Jungkook
eressz el!- suttogta halkan, ahogy megint sírva fakadt, de ezek a könnyek
máshogy hatottak rám… Kiöntötted szíved-lelked, de ő csak ennyit mond… nincs
esélyed Jungkook! Ezt is jól megcsináltad! Lehet, soha többé nem akar látni…
Magabiztos, eldurvult arckifejezésiem hirtelen elszörnyedtek, talán még a szám
is nyitva maradt. Én magam is bőgni tudtam volna a látványtól… Miattam hullajt
könnyeket a számomra legfontosabb ember a földön? Szörnyű ember vagy Jeon
JengGuk! Ijedten meredtem az összetört lányra, de mindvégig magamat szidtam.
Tényleg mi ütött belém? Lehet, tényleg mélyebb érzelmeket táplálok iránta, de
már túlzásba mentem… Így rávetni magam… Most biztos utál, ha még nem gyűlölt
eléggé. Szavai csak percek után jutottak el tényleg az agyamig és egy
mozdulattal gördültem ki mellé, majd magammal együtt ültettem fel szívem
egyetlen lakosát. Megbánóan fontam magamhoz és küszködtem, nehogy nekem is
eleredjenek a könnyeim. Akkora egy ostoba vagyok! Egy faszfej, egy geciláda…
Rám már szó sincs!
-Sajnálom!-
súgtam fülébe és egyre csak szorítottam magamhoz. Jó párszor végig simítottam a
haján, a hátán, de még mindig zokogott. A sós folyadék, mint egy
megállíthatatlan zuhatag zúdultak szemieből.-Aj, ne sírj!- dünnyögtem.-Kérlek,
csak ne sírj!- toltam el magamtól, hogy mélyen belenézhessek általában
mosolygó, vidám íriszeibe, amiről most mégis a fájdalom, a kétségbeesettség
rítt le. Mind miattam… Percek után megnyugodni látszott, mire nekem egy apró,
elégedett mosoly húzódott az arcomra. Itt ült előttem szívem egyetlen lánya a
mardosó könnyektől vöröslő íriszekkel, az én mosolyom meg lefagyni látszódott.
-Mi volt ez
az egész?- habogta két szipogás közben. Fájdalmas arccal várta a válaszom, de
nem feleltem… Ugyanis nem tudok! Zavartan meredtem a lány szemeibe, talán ott
keresve a választ vagy arra várva, hogy ő mondja meg. De ez is egy olyan „kérdés”,
amire senkire se tud válaszolni és, hogy ha tud is valaki, az nem felel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése