Vadállat (14. fejezet)

"És Jungkook… Nem túlságosan értem mi ütött belé előzőhéten. Azt hittem csak barátok vagyunk, esetleg félreértette? Tényleg jó lenne csak úgy felszívódni…"

HoSeok szemszögéből:

-Megjöttem…- csaptam le a szokásosnál is kedvetlenebbül a táskám a helyére, a szekrény sarkára.

-Na, mi ez a nagy jó kedv?- ugrott elém a vigyorgó Taehyung teljes puccparádéban. És ez meg már megint megy el… Nem hiszem el! Ez még mindig nem bírt szakítani… MinGivel…

-Menj a kis MinGishidhez… már biztos vár…- szaladtak ki számon a szavak. Már az utolsó idegszálam is elszakadt, elegem van!

-Te… honnan tudod a nevét?- dadogta paradicsom piros színben pompázó fejjel.

-Az utolsó csitri a világon…- huppantam le a kanapéra, már tényleg mindjárt felrobbanok… Ujjaimat a homlokomra csúsztatva próbáltam kicsit lehiggadni, de valaki újabb kérdésekkel faggatott.

-Honnan ismered?- ráncolta össze a homlokát a korábbinál is idegesebb arccal megtoldva.

-Mi az, hogy honnan ismerem? Ha én nem vagyok meg se ismered… És még, hogy ahhoz a csajhoz mész nap, mint nap, amelyikkel a buliban találkoztál…- förmedtem rá, úgy ordítottam, mint egy elmebeteg, megveszekedett barom. Mért ilyen hülyék az emberek? Mért próbálnak átverni, mért próbálnak hamis bűntudatot belém ültetni?

-Szerintem te valamit félre értesz…- kezdett bele immár egy apró mosollyal az arcán és helyet foglalt mellettem.-I MinGi a barátnőm… és nem az a lány, akinek órákat tartasz. Őt meghagyom neked!- kacsintott rám egyik szemével. Mi? Nem az a MinGi? Mondjuk most indulna hozzá a csaj meg még ének órán van… Ez mért ilyen megnyugtató? Akkor szabad? Várjunk nem… azt mondta van barátja. De ki? Miért érdekel ez engem ennyire? Minek foglalkozom ezzel? Egy utolsó álszent ribanc, meg se érdemli a figyelmem! Oldalra döntve a fejem gondolkoztam el szavain, amitől már a régi megválaszolt kérdések helyére újak kerültek. Ez ilyen körforgásszerű? Mindig lesz olyan, amire nem találom a választ?-Te tényleg azt hitted, hogy kikezdek azzal, aki tetszik neked?- nevetett fel egy idő után.

-Őszintén…- vettem egy nagy levegőt mondandómhoz, a hangom is már teljesen nyugodt volt.-…várj mi? Dehogy tetszik! Általában nem jönnek be az álszent egérkék…- húztam a szám szélét, majd felálltam és a szobám felé vettem az irányt, hogy véget vethessek ennek a kínos beszélgetésnek.

-Áhh neem… Rád van írva hyung!- kiáltotta utánam, mielőtt véglegesen elnyelhetett volna a szobámban ülő sötétség. Nem húztam el a sötétítőfüggönyt? És miről hadovál ez az istenverte hülyegyerek? Hogy nekem egy ilyen hálátlan kis csitri bejöjjön? Pff… persze, holnap meg már össze is házasodunk, 9 hónap múlva meg már jön a gyerek? Taenek is egy kicsit gondolkoznia kéne… nem csak tanulni meg barátnőzni! Nem tudom én, hogy fogom túlélni a mindennapjaimat ilyen idiótákkal körülvéve… Ha most betoppan YoonGi, akkor én nem tudom, hova dobom el az agyam! Mondjuk pénteken kiosztotta Taehyung, szóval lehet haragszik ránk… De nem túlságosan hat meg. És MinGi… Vágjam le a kezem vagy mi? Attól elégedett lenne végre? Vagy még ugorjak bele a folyóba is? Mindenki menjen a picsába!

*Másnap*

-Hello…- motyogta az ajtón bejövő lány a szokásos tíz perc késésével. Egy bő pulcsit viselt, ami eléggé lötyögött rajta. Vissza se köszöntem csak biccentettem egyet a fejemmel. Igazából nem is nagyon figyeltem rá, mert a hifire koncentráltam, amit szerencsére a tegnapinál gyorsabb idő alatt meg tudtam csinálni. Ma befejeztük a koreot és most már csak tökéletesítettük. Már nem ugyanaz a feszültség volt a levegőben… szent igaz, hogy csak akkor beszéltünk, ha muszáj volt, de akkor is inkább én mivel én vagyok a tanár… De ő, mintha nem rám haragudna, csak egészegyszerűen nincs kedve beszélni… Ő neki nincs kedve beszélni? Neki, akinek jár a szája, mint a kacsa segge?

-Nem zavar a pulcsiujja? Nem akarod feltűrni?- léptem közelebb, hogy segítsek neki, de rögtön elugrott.

-Nem!- vágta rá ijedten a kezéhez kapva. Na jó… Ez mi volt? Mért érzem úgy, hogy titkol valamit ez a lány?

-Oké…- léptem el tőle.-Akkor berakom a zenét és meglátjuk, mit kell még csiszolni.- araszoltam a hangos zenét árasztó kütyühöz. Még kicsit haragszom rá, de aish! Erre a lányra nem lehet… Egyből törődni akarok vele… Mi lenne veled nélkülem? Beállt a kezdőpózba, majd elindítottam a számot. Nagyon igyekezett, már amennyire a lába engedte… Szívét-lelkét beleadta és csak vezette a teste, nem gondolkozott! Egy mosollyal jeleztem ki tetszésemet, de az a vigyor csak hamar le is fagyott. Az a pulcsi eléggé lobogott, fel-le csúszkált és csak reménykedni tudtam, hogy rosszul láttam, amit láttam… Lángoló fejjel indultam meg a lány felé, aki csodálkozva hagyta abba táncát és ki is használva a pillanatnyi zavarát kaptam a keze után, amit kicsit erősen a falhoz nyomtam. Szemei kidülledtek, próbálta kicsúsztatni, de túl erősen szorítottam. A többi ujjammal lassan szabaddá tettem és végig simítottam egyet alkarján.-TE TELJESEN MEGŐRÜLTÉL?- ordítottam immár könnyes szemeibe torkom szakadtából, majd egy lendülettel a földre löktem a csuklójánál fogva. Egy halk sikítással érkezett a parkettára és ismét rám emelte tekintetét. Gazdagon könnycseppek tarkították, amik egyenként folytak le törékeny arcán. De még ez se hatott meg!-Tudod kik vagdossák magukat? Az elvetemült tinédzserek, akik azt hiszik ez a menő aztán szépen ki is nyírják magukat. Akik azt hiszik, hogy szenvedés az életük, de még nem éreztek igazi fájdalmat! Azért tőled többet vártam volna…- fordítottam neki hátat, de rögtön pördültem vissza, hogy az eredeti pozícióba kerüljünk, de ezúttal erősebben vágtam neki erőtlen testét a hideg felülethez. Jól az arcába hajoltam szúrós tekinteteket intézve felé.

-Sajnálom…- nyögte, miközben erősen küszködött könnyeivel.

-Mit sajnálsz? Nekem ne sajnáld, hogy így elcsúfítod a karod, hogy fájdalmat okozol magadnak… Talán ha lenne egy kis eszed… És nem ezek a tini trendek irányítanának.- szűrtem fogaim közt a lenéző, de igaz szavakat. Fájdalmas arccal szenvedte végig, ahogy megszorítottam a hegekkel teli részét. Alig fejeztem be de már kivágódott a terem ajtaja.

-Tűnj a közeléből!- hallottam meg egy ismerős, indulatos hangot a hátam mögül. Na megjött a hősszerelmes!

-Tessék! A tiéd lehet!- vetettem a földhöz a lányt úgy, mint az előbb, de most az újonnan érkezett vendég lába elé, aki rögtön ugrott is MinGi mellé. Gyorsan letörölgette a könnyeit. Karba tett kézzel figyeltem, ahogy próbálta nyugtatgatni.

-Hogy mersz ilyet tenni egy lánnyal?- köpködte a szavakat felém és a kiscsajt a földön hagyva sétált felém.

-Nézd meg csak a kezét!- biccentettem egyet a földön ülő lány felé. Értetlenül lépett felé, majd felhántotta a felsője ujját, amit már MinGi is engedett. A látványon ő is elcsodálkozott, de ugyancsak az ő védelmére kelt. Még a szorongatásom piros foltjai is látszódtak.

-Attól még nem szabadna így bánni vele!- kerekedett fel ismét mellőle.-Okod volt rá, hogy a földhöz baszd szegényt?- mászott a képembe. Nem feleltem, nem az ő dolga! Ez csak ránk tartozik.-Mi van elvitte a cica a nyelved?- húzott magára egy macsó mosolyt, amit én csak egy grimasszal nyugtáztam.-Nagyon megváltoztál Jung HoSeok… Nem leszünk így jóba!- fordult vissza a padlón ülőhöz.-Gyere, hazakísérlek!- segítette fel, majd átkarolva indultak el kifele. Még pár rosszálló pillantást vetett felém a fiú, mielőtt végleg elhagyhatták volna a helyiséget. Hangos ajtóbecsapással távoztak, mire én egyszerűen a térdre estem. Komolyan én voltam ez? Aki a falnak szorította, aki többször is földhöz vágta? Vagy inkább egy belőlem előtörő vadállat? Egy vadállat, ami szépen lassan felemészt a dühvel együtt. Nem vagyok normális! Csak térdeltem a hideg földön próbálva elfojtani könnyeim, amik utat törtek magunknak erőtlen szemeimből.

MinGi szemszögéből:

-Köszönöm…- fogtam bele szövegembe, de nem jutott eszembe a neve.

-Jimin.- villantott rám egy széles vigyort.

-Köszönöm Jimin!- mosolyogtam vissza.

-Ugyan semmiség... Néha helyre kell tenni ezt az idiótát. Már kiskorában is ilyen volt…- rántotta meg vállát egyszerűen. Próbáltam még mindig bazsalyogni, de eléggé fájt a kezem és ezt szerintem ő is észre vette, mert eléggé dörzsölgettem az alkarom.-Azért jól vagy? Mit tett veled?

-Semmi komoly… Igazából csak eléggé megszorította, de tényleg nem vészes!- mentegetőztem.

-Ígérd meg, hogy soha többé nem vagdosod magad! Nem papír a bőröd…- állított meg, hogy a szemembe nézhessen, amiből már lassan felszáradtak a könnyek.

-Nem fogom…- erőszakoltam magamra egy vigyort.

-Nem akarsz átiratkozni egy másik tanárhoz?- vetett felém egy aggódó tekintetet, mire én csak megráztam a fejem.-Mért? Viselni akarod nap mint nap, hogy bánt és ki tudja mi lett volna, ha én nem sétálok el pont a folyosó és nem hallom meg véletlen az ordibálását. Hidd el, neked lenne jobb!

-Ez nem az HoSeok, akit megismertem… Ez az egész az én hibám volt.- törtek elő ismét a könnyeim.

-Figyelj! HoSeok egy kedves, aranyos fiú, már amikor ilyen a kedve… Könnyen felidegesítheted és ezzel saját magadat sodorhatod bajba… Most még csak finom volt, jobban is el tud durvulni, ha valami elkattan az agyában.- kezdett bele figyelmeztető szövegébe mindvégig az ujjait tördelve. HoSeok tényleg ilyen indulatos lenne? És ez még csak enyhe volt? Képes lenne felpofozni vagy valami?-Akarod, hogy bemenjek az óráitokra?- zavarta meg gondolatmenetem, de úgy érzem, hogy pár mondatról már lemaradtam.

-Nem szükséges!- fojtottam bele a szót, mert szerintem mondta volna tovább. Hajamat durván összekócolta a hideg szél és vele együtt a szememet is bántotta, de nem akartam elfordítani a fejem, mert nem szerettem volna, hogy találkozzon a tekintetünk. A mellettem ballagó fiú lágyan megfogta a vállam és óvatosan a falhoz nyomott. Kezeivel a fejem mellett támaszkodott és különösen megijesztett, hogy teljesen az arcomba hajolt eltakarva minden fényt arcom elől. Rémült íriszekkel meredtem a srác szemeibe várva egy szót, egy mozdulatot, akármit, de ez így teljesen félelmetes…

-Mit csinálsz?- törtem meg én a csendet, amit csak a falevelek lágy susogása és a pár elsuhanó autó nesze zavart meg.

-MinGi…- kezdett volna bele monológjába.

-Inkább csak Min!- szóltam közbe.

-Min…- vágott bele újra.-Az a srác a veszélyt jelent rád…- közeledett egyre jobban, de inkább az ajkaimhoz. Mi ez az egész? Úgy beszél HoSeokról, mint, aki most szabadult az elmegyógyintézetből most meg le akar kapni? Az utcán egy áldott lélek se volt, gondolom ezt egy forgalmas utcán semmiképp se csinálná, de így is eléggé meglepett. Már tényleg csak centikre volt… mit csináljak? Engedjem, toljam el magamtól? Finoman simított végig a hajamon, aztán az államra csúsztatta ujjait. A gondolatok csak úgy röpködtek a fejemben egy másodperc leforgása alatt, de aztán egy pánik reakció győzött… Erőt véve magamon lendítettem a kezem és egy hatalmasat csapódott az arcán. Még le se esett neki, de én már kiszabadultam kezei közül és mentem utamra sietős léptekkel. Ledermedve bámulta a falat, aminek még pár másodperce én támaszkodtam és egyre inkább csak az általa fájlalt részt simogatta. Nem mintha erőset ütöttem volna, csak ledöbbent szerintem. De mit képzel magáról? Csókolgassa azt, aki ezt várja vigasztalásképp. Én nem hagyom magam! Mondjuk az utóbbi pár hétben hány majdnem csókom volt? Sőt Jungkook kis híján meg is döntött… Mindenki elfelejtette, hogy foglalt vagyok? Talán még én is…