Új meló (1. fejezet)

Még bőven az álmok földjén jártam mikor a telefonom csengőhangja kizökkentett. Egy jó kis számot állítottam be pár napja, de jelenpillanatban nem a legkellemesebb. Összeszorított szemekkel kapálóztam az éjjeliszekrényen heverő, idegesítő ricsajt árasztó készülékem felé amit jó pár csöngés után sikerült megmarkolnom és gyorsan felvettem mielőtt letehette volna az illető. Meg se néztem, hogy kihív csak még erőtlen karom ellenére kaptam a fülemhez.
-Halló?- mormogtam halkan még mindig összezárt szemhéjakkal.
-Jaj, felébresztettelek?- szól bele egy ismerős hang.
-Mit akarsz NamJoon?- sürgettem, hogy minél hamarabb visszaaludhassak.
-Pedig már majdnem tizenegy óra... Na mindegy a lényeg, hogy megtehetnél értem valamit!
-Micsodát?- kérdeztem vissza kedvetlenül egy általa nem látott grimasz kíséretével.
-Hát az egyik tánctanár itt a cégnél eltörte a lábát, de súlyosan ezért legalább félévig nem dolgozhat... És hát gondoltam te amúgy is voltál már itt gyakorlaton beugorhatnál helyette. De csak egy lányról lenne szó... És csak napi kér órát kéne vele foglakoznod míg nem találunk valami hivatásos tanárt.- hadarta, ezért a felét nem is értettem csak valami melót.
-Nem tudom haver...- gondolkodtam.
-Oh kérlek hyung! Úgy sincs jelenleg munkád és legalább szerezhetnél egy kis pénzt is.- kérlelt a megszokott stílusában.
-Jó, rendben.- adtam be a derekam.
-Köszönöm HoSeok! Akkor ma kettőtől négyig és után gyere be az irodámba, hogy átadhassam a beosztásod!
-Akkor kettőre menjek a próba terembe?- nyöszögtem mivel már csak alig három óra van addig.
-Igen. Mégegyszer köszönöm! Szia!- köszönt el és rakta le telefont mielőtt visszaszólhattam volna unokatestvéremnek. Mondjuk nem nagyon kapkodtam. Nagyot nyújtózkodva helyeszkedtem vissza az eredeti pozíciómba és próbáltam álomba ringatni magam. Már majdnem sikerült mikor a szobám ajtaja hirtelen kivágódott. Minden normális ember azonnal odakapná a fejét, de engem nem nagyon izgatott fel a dolog... Szinte biztos voltam benne, hogy Taehyung az. Biztos megint kiakadt rám, mert nem végzem el a rám beosztott házimunkákat. És a gyanúm beigazolódott. A lakótársam nagy erővel rántotta le rólam a takarót és rángatni kezdett.
-Kelj már fel!- ordított a fülembe.
-Jó na már kelek is!- toltam el magamtól felülve az ágyon és akármennyire is akartam volna kinyitni a szemem csak hunyorogni tudtam.
-Egésznap itthon ülsz igazán megtehetnéd, hogy néha elmosogatsz!- cseszett le.
-Szoktam mosogatni.- szökött egy halvány vigyor a még puffadt arcomra.
-Ja... egy évben kétszer...- mosolyodott el ő is.
-De szoktam!- emeltem fel a mutatóujjam.
-Nekem be kell mennem órára addig igazán megtehetnéd...- vett vissza a hangerőből.
-Én meg megyek dolgozni!- jelentettem ki büszkén.
-Azt a rohadt!- csodálkozott.-Ilyen se mostanság volt...- röhögött.-Mikorra mész?
-Kettőre.
-Addig van időd! És már pár napja nem mosogatott senki...- ragadt az arcára egy gúnyos mosoly.
-Ahj...- dőltem vissza fejemet a párnába temetve.
-Mire hazaérek minden legyen elmosva!- nézett vissza mielőtt kilépett volna helyiségből majd csak azt hallom ahogy becsapja maga után a bejárati ajtót. Remek! Fáradtan kászálódtam ki a szobámból, hogy a nappalin át a konyhába totyoghassak, de megakadt a szemem a kanapén heverésző szomszédon. Ő is még félálomba lehetett... Egyszál pólóban és egy alsógatyában bámulta a tvt. Apró léptekkel közeledve felé foglaltam mellette helyet.
-Te nem úgy volt, hogy dolgozol?- fordultam felé egy idő után.
-Ott hagytam...- válaszolt egy ásítás közepett.
-Nem lehetsz itt egésznap!
-Mért nem?- fordította felém elképedt tekintetét.
-Kettőre megyek dolgozni...- vigyorogtam mint a tejbe tök.
-Találtál állást? Hol?- tette fel sorra kérdéseit.
-BigHitnél leszek valami helyettesítő tánctanár míg nem találnak jobbat.
-Aha...- tápászkodott fel helyéről az ajtó felé véve az irányt.
-Hazamész?- hajtottam hátra a fejem, hogy láthassam.
-Igen.- csapta be maga után az ajtót. Lassan neki is álltam a mosogatásnak. Egy évezrednek tűnt... Mire végre végeztem meglepve tapasztaltam, hogy már csak fél órám van beérni. Gyorsan magamra kapkodtam valami kényelmes cuccot, mert végülis táncolni megyek és a hűtőből kikapva valami kaját indultam meg hátizsákommal Szöul utcáinak. Éppen, hogy beértem és a sarokba ledobva a táskám álltam neki bemelegíteni. Már körülbelül tíz perce, hogy megérkeztem, de a lány akit Nam mondott még nem volt itt. Meglehet, hogy rosszkor jöttem vagy nem jó helyre?
-Elnézést a késésért taná...- toppant be a terembe egy alacsony, barna hajú, vékony hangú lány, de mikor megpillantott elállt a szava. Mért csodálkozik? Talán nem szóltak neki erről? Vagy nem ő az állítólagos tanítványom?
-Jung HoSeok.- léptem közelebb hozzá kezem felé nyújtva.
-Kim MinGi...- szorította meg óvatosan apró tenyerével az enyémet. A hangja bizonytalan volt. Tátott szájjal, a két ujjbegyét összeérintve bámult rám értetlenül.

-Én leszek az új tánctanárod.- mosolyogtam mire ő összeráncolta a homlokát. Gondolom akkor ő nem tudott erről.